Sosem feledünkDecember 26-án utoljára csodálhatta a nagyérdemű, a pályafutását veretlenül abszolváló, csodakancát Zenyattát. Mi most egy rövidke írás erejéig felidézzük pályafutása legfontosabb állomásait.
Zenyatta (Street Cry-Vertigineux) 2004. április elsején (bolondok napján
A tulajdonosok a reményteli csikót John Shirreffs-hez adják idomításba. Két évesen a kanca nem áll starthoz és a legnagyobb versenyeket kihagyja 3 éves korában is. Bemutatkozására (2007. november 22-én) 1400 méterre győz egy nyeretlen kancák számára kiírt futamban. Második versenyében már 1800 méter a táv. (Innentől mindig 1700-2000 méter között fut) Ezt is könnyen megoldja. 2008. január 13-án már Group 2-es futamban bizonyít. Ez az utolsó versenye ahol David Flores lovagolja. Ezt követően a Hall of Fame elismerést elnyert zsokét, Mike Smith-t látjuk a nyeregben. 11 győzelmes szériába kezdenek. Április ötödikén kerül az első Grade 1-es győzelem (Apple Blossom Handicap) a zsákba. (Ez az egyetlen nem kaliforniai futás) Innentől (egy versenytől eltekintve) séta és parádé. Október utolsó napjaiban a Breeders' Cup is a dicsőséglistán. A Ladies Classic győzelem után nem lehet másé az Eclipse Award "idősebb kancák" kategóriájának győzelme.
2009. január 15-én csak a Moss házaspárnak van dolga, Zenyattának még nem. A tulajdonosaknak ugyanis át kell venniük, Moment Of The Year díjat az NTRA (Nemzeti Lóverseny Szövetség) gáláján, amit Zenyatta nyert el. Az akkor már csodakancának nevezett Zenyatta bemutatkozására, május huszonharmadikáig várni kell, amikor is a nagyszerű Life is Sweet előtt megnyeri a Milady Handicap-et. Ez már a 10. győzelem. Egy hónapos pihenő után biztos győzelem a Vanity Handicapben. Augusztus 8-án, Del Marban azonban olyasmi történik, amire senki nem számít. Anabaa's Creation személyében ugyanis olyan riválisa akad a Clement L Hirsch Stakes-ben, hogy kis híján oda a veretlenség. Smith talán a kelleténél is tovább, a mezőny végén tartja Zenyattát, így drámai pillanatokat hoz a verseny utolsó pár másodperce. Mindössze fejhosszas győzelem. DE GYŐZELEM. Már a 12. Íme a kis híján "végzetes" verseny videója:
A Lady's Secretben csak jutalomjáték a címvédés. 13 kancaversenyben aratott győzelem után a menedzsment meghozza a döntést. John Shirreff indulónak adja idomítottját, az 5 millió dolláros a Breeders' Cup Classicba. A startnál a nagyágyúk egész sora. Mének is. Zenyatta először fut mének ellen, és rögtön a legjobbak ellen. A Clement L Hirsch-hez hasonlóan teljesen a mezőny végén tartja Mike Smith Zenyattát. Hosszak özönével követik a vezetőket. A célegyenesbe fordulva azonban a páros utat talál, és az őrjöngő tömeg olyat lát, mint addig soha. Zenyatta új sebességfokozatba kapcsol, és a világ legnagyobb telivérei közé szárnyal. Személyében először egy kanca nyeri meg a Classic (a világ talán legfontosabb galopp) futamát. Síró emberek ezrei a lelátókon. Magasban a Zenyatta poszterek, zászlók és egyéb emléktárgyak. Alig több mint két perc alatt a csodakanca történelmet írt. Vége. $ 5,474,580 nyeremény a neve mellett.
Pár héttel később újabb rangos elismerés. Az Oak Tree fesztivál szervezői bejelentik, hogy a Zenyattáról nevezik el egy futamukat. Időközben DVD film jelenik meg róla (Zenyatta - A Living Legend) és a hozzá kapcsolódó ajándéktárgyak fogyása ipari méreteket ölt.
Az egyik év végi szavazáson Serena Williams mögött az év második legjobb női sportolója. Szupersztárokat (embereket!!!!) utasít maga mögé. December 26-án még utoljára felvezetik a Santa Anita Parkban majd a reményteli boldog évek várnak rá a ménesben. Zenyatta tehát 14 versenye mindegyikét megnyerte. Olyan (Grade 1-et nyert) riválisok nézték a célban a hátsóját, mint pl. Gio Ponti, Twice Over, Summer Bird, Colonel John, Rip Van Winkle, Einstein, Ginger Punch, Hystericalady, Life Is Sweet vagy éppen Mine That Bird. Személyében nem egyszerűen egy ló vonul vissza, hanem egy legenda. Sok ragyogó telivér szaladgál a világ lóversenypályáin, de Zenyattához fogható nagyszerű kancával ritkán találkozunk. A tavalyi évben Zarkava miatt szomorkodtunk, míg az idén már Európa legjobb lova, Sea The Stars is visszavonult. Különösen fájdalmas, hogy a két európai szuper telivér, már háromévesen befejezte pályafutását, és különösen fájdalmas, hogy már sosem jöhet létre a milliók által várt összecsapás Rachel Alexandra ellen.
Zenyatta apja Street Cry aki eddig 20 Grade/ Group (10 Gr1, 5Gr2, 5 Gr3) nyerőt adott, többek között a 2007-es Kentucky Derby nyerő Street Sense-t. Street Cry a Jonabell Farmon fedez Kentucky államban. 2010-es fedezési díja: 150,000 USD Mindent köszönünk és sosem feledünk Zenyatta! Fotók: Andrew, AP
|